Küldj pár sort a játékokról, és felkerülnek ide a neveddel együtt! Köszi!
PiR Squared | Argus, 1987 |
Piracy | Ace Games, 19?? |
arcade | A háló 5 sora előtt látható a hajónk 5 ablaka, melyekből előjönnek a kalózaink. Minden szintre 3 kalóz jut, így okosan, taktikázva kell őket csatába indítanunk. Első lépésként ki kell választani, hogy mely ablakokat nyitjuk ki (tűzgomb) és ha ez megvan, akkor a (joy hátra, majd tűz) mozdulattal útnak indíthatjuk őket. Az ellenfél lépése után ismét mi jöhetünk. Ha a játéktéren vannak az embereink, akkor az átlósan fel, átlósan le, előre irányok valamelyikének megadásával meghatározhatjuk, hogy milyen irányba haladjanak előre az embereink. Az irány kiválasztása (és a tűzgomb megnyomása) után MINDEN emberünk lépni fog! Ha egy ellenfél által birtokolt mezőre lépünk, akkor azt elfoglaljuk tőle, ha vakmezőre, akkor elhalálozunk, ha pedig éppen a pálya szélén (fent vagy lent) tartózkodtunk, akkor a túlsó szélére fogunk átjutni. A lépés (és a válaszlépés) után már dönthetünk, hogy tovább megyünk előre a kint levő emberekkel, avagy újabbakat hozunk elő. A cél, mint mondtam, az ellenfél hajójára való átjutás. Csak olyan nyitott ablaknál tudunk bejutni a hajójukba, ahol már nincs bent ember! A játékot 2 játékos is játszhatja, a gép erőssége pedig 4 fokozatban állítható. Echo - Blazon - Triumwyrat - Vision - Willow |
---|
Piramidal (The Pyramid) (spanyol) | Load 'n' Run, 1985 |
lövöldözős |
---|
Pirate Adventure | Scott Adams, 1981 |
szöveges kaland |
---|
Pirate Adventure | Adventure International, 1984 |
szöveges/grafikus kaland |
---|
Pirate Adventure (Z-Code) | Scott Adams, 1981 |
szöveges kaland |
---|
Pirate-Adventure | ???, 19?? |
szöveges kaland |
---|
Pirate Cemetery (CCS64) | Pinc. Productions, 1982 |
szöveges/grafikus kaland | Kombináció: 71-00-37 |
---|
Pirate Cove | ???, 19?? |
szöveges/grafikus kaland |
---|
Pirates Adventure | ???, 19?? |
szöveges kaland |
---|
Pirates! | Microprose, 1987 |
stratégia | Szasza: A non-plus ultra. A vége felé ('90-'91) már csak ezzel tudtam huzamosabb ideig játszani. Ha valami csoda folytán elhagytuk volna az eredeti játék térképét, akkor nyissuk fel a világatlaszt a Karib-tengernél, nagyjából egyeznek a dolgok. Ja, és nekem volt egy magyarított verzióm is, jó móka volt colonel Tothlaci ellen verekedni...:) Oscon: Ügyességi, taktikai, stratégiai elemek egyvelegét tartalmazó hosszadalmas pontozásos kalózos kalandjáték. A csaták real-time alapúak. Lehet játszani híres történelmi személyek küldetéseit, de saját egyéni karriert is indítani. Utóbbinál elrabolt családtagjainkat is ki kell szabadítani. Általános cél minél rövidebb idő alatt minél több előléptetést, rangot kiverni a környező szövetséges kormányzókból, elcsábítani lányaikat, kifosztani ellenséges hajókat, városokat, elfogni az éves rendszerességgel közlekedő perui ezüstszállítmányt, és a spanyol kincsesflottát. ESI (+Docs+Dates+Knacker) - BanGuiBob |
---|
Pirates! (lengyel) | Microprose, 1987 |
stratégia |
---|
Pirates in Hyperspace | Alternative, 19?? |
lövöldözős |
---|
Pirates of the Barbary Coast | Starsoft, 1986 |
stratégia |
---|
Pirhana 2 | PCSC, 1991 |
flipper |
---|
En Pista (Go for Gold) (spanyol) | ???, 19?? |
sport |
---|
The Pit | Loadstar, 19?? |
arcade |
---|
The Pit (CRT) | HES, 1983 |
arcade |
---|
Pit-Fighter - The Ultimate Competition | Domark, 1991 |
verekedős | Legend+Excalibur (+2) - Depredators (+3) (CCS64) - Antic (+Music) - Epik - Ismeretlen (+Chart) |
---|
Pitfall | Activision, 1984 |
arcade |
---|
Pitfall II - Lost Caverns | Activision, 1984 |
arcade | 1103 - Berlin Cracking Service - Remember (+1+Docs) |
---|
Pitstop | Epyx, 1983 |
autóverseny |
---|
Pitstop II | Epyx, 1984 |
autóverseny | Aquir: Teljes gyorsítás = Tűz + előre. Ne tankoljunk túl, mert kilyukad a tank :) Section 8 - STA - Remember (+4+Docs) - The Silents - Angels (+1) |
---|
Pixie Pete | Jason Perkins, 1984 |
arcade |
---|
Plane Rescue | Cout, 2004 |
arcade |
---|
Planet Attack | Don Rigby, 19?? |
lövöldözős |
---|
Planet des Todes (német) | M. Gross, 1985 |
szöveges/grafikus kaland |
---|
The Planet Miners! - Expansion Into the Solar System | Avalon Hill, 1980 |
stratégia |
---|
Planet of Death | Artic, 1983 |
??? |
---|
Planet of the Robots | Daniel Tobias, 1996 |
szöveges kaland |
---|
Planet of War | Aztec, 1985 |
lövöldözős |
---|
Planet Pimlico | Planet Rock, 19?? |
lóverseny |
---|
Planet Rover | David Husch, 19?? |
lövöldözős |
---|
Planetfall | Infocom, 1983 |
szöveges kaland | Letöltés |
---|
Planetfall Golden Edition | Infocom, 1988 |
szöveges kaland |
---|
Planetoids | Mark L. Fletcher, 19?? |
lövöldözős |
---|
Planets Defender | ???, 19?? |
lövöldözős |
---|
Plantet Qwarrk | Ian Hughes, 19?? |
arcade |
---|
Plasm | Loadstar, 19?? |
lövöldözős | Laxity (+6+Keys) - F4CG (+8+Passwords+Keys) - Hitmen (+8+Keys+Passwords) |
---|
Plasma Bolt | Cascade, 1984 |
lövöldözős |
---|
Plasmastorm | Louis Garenfeld, 19?? |
lövöldözős |
---|
Plasmatron | CRL, 1987 |
lövöldözős |
---|
Plat3064 | ???, 19?? |
arcade |
---|
Platform-Mania | Number 5, 1997 |
arcade |
---|
Platforms | ???, 19?? |
arcade |
---|
Platoon | Ocean, 1987 |
akció | Draven: Príma játék egy korrekt film alapján. Figyelnünk kell a bokorból leskelődő ellenségekre, és az aknákra is. A zene pedig csodás! Strike Force (+Picture) - The Wonderful Team - Soldiers Against Protection (+2+Docs) - Remember (+10+HiSaver+Docs+Hints) - Fairlight (+2+Docs+Picture+Music) - Fairlight (+5+Docs) - Softkiller (+1) - Fusion - Hotline - CFR (+4) (CCS64) - Beastie Boys (+Picture) - Papillons (+4) |
---|
Platoon | ???, 19?? |
szöveges/grafikus kaland |
---|
Platoon Leader | Bombjack, 19?? |
lövöldözős |
---|
Play a Match | ???, 19?? |
tenisz | Ismeretlen - TRC - Excess - WOW - Alphaflight+Inferno |
---|
Play Golf | 1 Step, 1986 |
golf |
---|
Play Your Cards Right | ???, 19?? |
kvíz |
---|
Playball (Mosquito) | Joerg Welsch, 1986 |
Playful Professor - Math Tutor | Screenplay, 1984 |
oktató |
---|
Plazmaball | Tynesoft, 1990 |
sport |
---|
Plexonoid | Magic Disk, 19?? |
breakout |
---|
Plis | Markt & Technik, 1993 |
logikai |
---|
Plitsche-Platsch (Bath Time) | Andromeda, 19?? |
arcade |
---|
Plotting | Ocean, 1990 |
logikai |
---|
Plumb Crazy | Terminal, 1983 |
arcade |
---|
Plundered Hearts | Infocom, 1987 |
szöveges kaland | Letöltés |
---|
Plural | Double Density, 1991 |
lövöldözős | Ismeretlen - WOW (+2) - Dytec (+3) - Ghost (+1) - Laxity (+3) - Discovery+Empire (+3+Intro) |
---|
Plutonium | Kopido, 19?? |
logikai | WOW (+Intro) - Force - TRC+Empire (+Intro) - Ismeretlen - Dytec (+Intro) |
---|
Pneumatic Hammers | Andromeda, 1987 |
arcade |
---|
Pocket Rockets | Capcom, 1988 |
POD - Proof of Destruction | Mastertronic, 1986 |
lövöldözős | Remember (+4+HiSaver+Docs) - TEC (+1) - SCI (+4) - Ismeretlen - Nostalgia (+2+HiSaver) - Lurid+Tricycle (+2+HiSaver+Docs) - Yeti - Danish Gold+Reflex |
---|
Poga | ???, 19?? |
arcade |
---|
Pogo Joe | Screenplay, 1983 |
arcade |
---|
Pogo Stick | Maurice Yanney, 1994 |
arcade |
---|
Pogo Stick Olympics | ???, 19?? |
sport |
---|
Poing | Systems Editoriale, 19?? |
arcade |
---|
Poing! | The New Dimension, 2002 |
breakout | Eredeti - The New Dimension+Excess - Eredeti - V1.4 - Blazon (+1) - V1.4 |
---|
Point X | Powersoft, 1987 |
lövöldözős |
---|
Poker | ???, 19?? |
kártyajáték |
---|
Poker 4 (olasz és német) | Systems, 1987 |
kártyajáték |
---|
Poker 256 | ???, 19?? |
kártyajáték |
---|
Poker 256 (olasz) | ???, 19?? |
kártyajáték |
---|
Poker Indiano (olasz) | ???, 19?? |
kártyajáték |
---|
Poker Parlor | ???, 19?? |
kártyajáték |
---|
Poker Sam | Don't Ask, 1983 |
kártyajáték |
---|
Pokera Tournament (lengyel) | ???, 19?? |
kártyajáték |
---|
Pokie | ???, 19?? |
arcade |
---|
A Pokol Angyala (Angel of the Hell) (magyar) | Mantis, 19?? |
szöveges/grafikus kaland | Kód: TREND |
---|
A Pokol Angyala II (magyar) (VICE) | Mantis, 1996 |
szöveges/grafikus kaland | Először olvasd el a .TXT-t! |
---|
Polar Pierre | Digicorp, 1986 |
arcade |
---|
Polaris | ???, 19?? |
??? |
---|
Polaris | ???, 19?? |
??? |
---|
Pole Minowe (lengyel) | BIW, 19?? |
arcade |
---|
Pole Position | Atari, 1983 |
autóverseny |
---|
Pole Position | Datasoft, 1983 |
autóverseny |
---|
Pole Position II | Mindscape, 19?? |
autóverseny |
---|
Police Academy | Laserlight, 1986 |
??? |
---|
Police Academy II | Methodic Solutions, 1987 |
lövöldözős |
---|
Police Cadet | Artworx, 1986 |
lövöldözős |
---|
Polip 001 | Scserbin Zoltán, 2004 |
arcade |
---|
Polish Boulderdash | Marek, 19?? |
arcade |
---|
Political Games | Mega, 1996 |
stratégia |
---|
Polonase (német) | Double Density, 1994 |
arcade |
---|
Polonase (angol és német) | Double Density, 1994 |
arcade |
---|
Poltergeist | Codemasters, 1988 |
lövöldözős |
---|